Mindenki azt hitte, hogy az ilyen napokon szokott lassú tempóval érkeznek meg Párizsba és már csak két nyitott kérdés okozhat izgalmat, nevezetesen a szakaszgyőztes kiléte és a zöld trikó sorsa.

A Longjumeau Paris Champs-Élysées közötti 102,5km-es szakaszon a verseny eleje ünnepléssel telt, mindössze 20km/h volt az átlagtempója a mezőnynek. Természetesen a győztes pezsgőzése sem maradhatott el. Párizsig együtt ment a peloton és senki nem is erősködött, vagy próbált megszökni.

Ahogy beértek a városba megindult az akciózás, sőt szökevénycsoport is alakult ki, de beérte őket a mezőny az utolsó körben. Hatalmasat dolgoztak a csapatok a sprintereknek. Petacchi végig figyelt és ott volt, mögüle bújt ki Cavendish, aki teljesen más sebességbe kapcsolt és iszonyatosan elverte a mezőnyt. Igaz, hogy az idei versenyen megszerzett öt elsőségével sem nyerhette meg a pontversenyt, de ő az első, aki egymás után kétszer nyerte meg a Tour de France zárószakaszát.

A sárga trikós Alberto Contador lett, aki harmadjára nyerte meg a viadalt 2007,2009 után 2010-ben, ehhez most még szakaszt sem kellett nyernie. Mögötte a harmadik fehér trikóját megnyerő, ezzel Ullrich rekordjárt beállító, Andy Schleck végzett.

A csapatversenyt pedig az újonc csapat, a Team RadioShack, Lance Armstrong alapította gárda nyerte. Úgy búcsúzhatott el a texasi a francia körversenytől, hogy a dobogóra állhatott még utoljára.
 
A 20. szakasz végeredménye:

1 Mark Cavendish (GBr) Team HTC - Columbia 2:42:21
2 Alessandro Petacchi (Ita) Lampre-Farnese Vini ai.
3 Julian Dean (NZl) Garmin - Transitions
4 Jurgen Roelandts (Bel) Omega Pharma-Lotto
5 Oscar Freire Gomez (Spa) Rabobank
6 Gerald Ciolek (Ger) Team Milram
7 Thor Hushovd (Nor) Cervelo Test Team
8 Matti Breschel (Den) Team Saxo Bank
9 Robbie McEwen (Aus) Team Katusha

Az összetett végeredménye:

1 Alberto Contador Velasco (Spa) Astana 91:58:48
2 Andy Schleck (Lux) Team Saxo Bank 0:00:39
3 Denis Menchov (Rus) Rabobank 0:02:01
4 Samuel Sánchez Gonzalez (Spa) Euskaltel - Euskadi 0:03:40
5 Jurgen Van Den Broeck (Bel) Omega Pharma-Lotto 0:06:54
6 Robert Gesink (Ned) Rabobank 0:09:31
7 Ryder Hesjedal (Can) Garmin - Transitions 0:10:15
8 Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha 0:11:37
9 Roman Kreuziger (Cze) Liquigas-Doimo 0:11:54
10 Christopher Horner (USA) Team Radioshack 0:12:02
...
23 Lance Armstrong (USA) Team Radioshack 0:39:20
24 Bradley Wiggins (GBr) Sky Professional Cycling Team 0:39:24
25 Sandy Casar (Fra) Française des Jeux 0:45:52
26 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:50:27